Ma későn keltünk, s ennek megfelelően későn is fogunk végezni a nappal.
A terv egyszerű: nézzük meg a gleccserfolyó kanyont látványosságait éjszaka, amikor a túristabuszok már levonultak. A terv tökéletesen bevált. Teljesen egyedül voltunk, s az éjjeli órák produkálják a legszebb fényeket. Ne felejtsétek, hogy itt a sziget északi részén június végén már sosem nem megy le a nap. Gyakorlatilag egész éjjel naplemente-napfelkelte egyveleg.
Az első megállónk Asbyrgi sziklák voltak. Ezek hatalmas 80-100 méter magas kőfalak, tökéletes patkó alakban. Geológusok még mindig próbálják magyarázni a jelenséget. A hiedelem szerint Odin lovának patkónyomai. Mi a hiedelemnek hiszünk.
Az utolsó látványosság és tökéletes időzítéssel éjfélre értünk Dettifosshoz, ami Európa legnagyobb erejű vízesése. S igen, eszméletlen erővel tör alá a víz. Izland sok szempontból jó hely, pl. abból a szempontból is, ahogy védik a természetet. Dettifoss egy olyan vízesés, ahol semmilyen korlát, vagy mesterséges alkotás nem csúfítja el a tájat. Az ember, a folyó és a zuhatag legszéléig eljuthat és elmerenghet a természet erőin...
2010. június 30., szerda
június 30. - Hraunhafnartangaviti
Hraunhafnartangaviti nem más, mint a sziget legészakibb világítótornya, utunk következő célpontja. Itt nem a road 66, hanem a N66 a menő, a 66. szélesség fok felett, ahol zord az idő, hideg a tenger és az útviszonyok próbára teszik az egyszeri utazót. De megcsináltuk. Majdnem egy kilométeres távolságra sikerült megközelíteni a világítótornyot, amit izlandi szokás szerint nyáron kikapcsolnak. (Tekintve, hogy sosem megy le a napkorong.) Gyalog tettük meg tehát az utolsó métereket, láthatóan madarak költőhelyén keresztül vezetett az utunk, amit ők zokon vettek, támadtak a levegőből, a földről. Gurzi az útikönyv instrukciójának megfelelően egy botot (husángot) tartott a feje fölé, hogy elriassza a támadókat.
Az északi kiruccanás legmegrázóbb eseménye mindenképpen az volt, mikor Balázs hirtelen felindulásból fürdött egyet északi jeges tengerben. Brrrrrrr.
Az északi kiruccanás legmegrázóbb eseménye mindenképpen az volt, mikor Balázs hirtelen felindulásból fürdött egyet északi jeges tengerben. Brrrrrrr.
június 30. - Húsavík
Ma hátrahagyjuk Myvatn környékét és a bálnáiról híres Húsavík városkába megyünk, ahol két program is vár ránk: bálnalesre indulunk valamint itt van a méltán híres fallosz múzeum.
A bálnales jónak ígérkezett, tökéletes idő (izlandi mércével), csodás hajók, sőt mi egy vitorlást kaptunk, így befizettük a pénzt, kértem egy tablettát tengeribetegség ellen és vártuk az indulást.
Kaptunk egy thermo flotation, amolyan életmentő és melegentartó overált, szerintem csak túristák és rákhalászok hordanak ilyet. Mindenki belefért, kivéve Gurzit, aki ugyan felhúzta, de mozogni már nem tudott benne. Kihajóztunk...
Rengetek madarat láttunk, s most először puffinokat közelről, amik a hajó láttán nem elrepülnek, hanem bebuknak a víz alá és látszólag sosem jönnek elő. (Olvastuk, hogy ezek a csodás madarak hatvan méterre is le tudnak menni élelemért.)
S aztán jöttek a delfinek és valóban, láttunk Minke bálnát, ami a kisebbek közül való, de tudjátok, a víz mindent felnagyít :)
Gurzi végül nem bírta tovább, levette az overált, tökéletes időzítéssel, mert kapitányunk fordított egyet a hajón és jól becsapott a víz...
A bálnalesről: összességében megéri az árát. Előtte gondolkoztunk rajta, hogy egyszerűen felszállunk egy menetrendszerinti kompjáratra, hogy majd onnan is látunk halakat. De nem érdemes. A bálnales komoly hajtóvadászatot jelent, amint feltűnik valami nagy hal a látóhatáron, mennek utána, s igazából csak így lehet becserkészni őket.
Húsavik másik látnivalója a falloszmúzeum, ahol pl. az előbbi nagy halak nemesebb szevét is meg lehet nézni...
A bálnales jónak ígérkezett, tökéletes idő (izlandi mércével), csodás hajók, sőt mi egy vitorlást kaptunk, így befizettük a pénzt, kértem egy tablettát tengeribetegség ellen és vártuk az indulást.
Kaptunk egy thermo flotation, amolyan életmentő és melegentartó overált, szerintem csak túristák és rákhalászok hordanak ilyet. Mindenki belefért, kivéve Gurzit, aki ugyan felhúzta, de mozogni már nem tudott benne. Kihajóztunk...
Rengetek madarat láttunk, s most először puffinokat közelről, amik a hajó láttán nem elrepülnek, hanem bebuknak a víz alá és látszólag sosem jönnek elő. (Olvastuk, hogy ezek a csodás madarak hatvan méterre is le tudnak menni élelemért.)
S aztán jöttek a delfinek és valóban, láttunk Minke bálnát, ami a kisebbek közül való, de tudjátok, a víz mindent felnagyít :)
Gurzi végül nem bírta tovább, levette az overált, tökéletes időzítéssel, mert kapitányunk fordított egyet a hajón és jól becsapott a víz...
A bálnalesről: összességében megéri az árát. Előtte gondolkoztunk rajta, hogy egyszerűen felszállunk egy menetrendszerinti kompjáratra, hogy majd onnan is látunk halakat. De nem érdemes. A bálnales komoly hajtóvadászatot jelent, amint feltűnik valami nagy hal a látóhatáron, mennek utána, s igazából csak így lehet becserkészni őket.
Húsavik másik látnivalója a falloszmúzeum, ahol pl. az előbbi nagy halak nemesebb szevét is meg lehet nézni...
2010. június 29., kedd
június 29. Krafla környéke
Egy igazán laza napnak néztünk elébe. A kempingben lazacreggelivel nyitottunk, majd dél körül elindultunk a környék felfedezésébe.
Grjóta hasadék: interkontinentális ugrások az amerikai és az európai közetlemezek között, meg egy földalatti forróvizes tavacska.
Hverfell: hamukaldera megmászása. Ez egy oltári méretű majdnem teljesen szabályos hamukráter.
S végül Dimmuborgír, ahol varázslatos lávaformációk meg vagy ezer túrista várt minket. Itt egy bravúros stoppolással Balázs visszavarázsolta magát a kempinge s elhozta a kocsit. Lehet itt fogant meg a terv, hogy nappal aludjunk és éjjel utazzunk ezzel is kevesebb lenne a szembejövő túristák száma.
Az esti időt a Krafla környékének bebarangolásával töltöttük, megnéztük a Víti krátertavat, majd iszapfortyogókon vezetett keresztül az utunk, majd Leirnjúkur fekete pöfékelő lávamezőjét. Ezt nem szabad kihagyni, az egész olyan hihetetlen, valótlan, mintha nem is ezen a bolygón járnánk, hanem valami mesében, egy elvarázsolt vidéken a gonöosz sárkány előkertjében...
Az estét, éjszakát a helyi szabadtéri termálfürdőben töltöttük. A finnek kemények, mert százfokosra fűtik a szaunát. Na az izlandiak még keményebbek, ők ezt csinálják a termálfürdővel. Meleg, meleg, majd még melegebb, végül kiraknak egy táblát, hogy arra ne menj tovább, mert 100 fokos a víz :)
A forróság hullámokban érkezik, ilyenkor húúúú, meg íííííííí, meg szisszenés, meg Laci jótanácsa: húzzál rá hideget...
Gurzi Laciékkal bevonult a kemping egyik kiadó szobájába, így Laciéik is megismerkedhettek a dízelaggregátorral.
Grjóta hasadék: interkontinentális ugrások az amerikai és az európai közetlemezek között, meg egy földalatti forróvizes tavacska.
Hverfell: hamukaldera megmászása. Ez egy oltári méretű majdnem teljesen szabályos hamukráter.
S végül Dimmuborgír, ahol varázslatos lávaformációk meg vagy ezer túrista várt minket. Itt egy bravúros stoppolással Balázs visszavarázsolta magát a kempinge s elhozta a kocsit. Lehet itt fogant meg a terv, hogy nappal aludjunk és éjjel utazzunk ezzel is kevesebb lenne a szembejövő túristák száma.
Az esti időt a Krafla környékének bebarangolásával töltöttük, megnéztük a Víti krátertavat, majd iszapfortyogókon vezetett keresztül az utunk, majd Leirnjúkur fekete pöfékelő lávamezőjét. Ezt nem szabad kihagyni, az egész olyan hihetetlen, valótlan, mintha nem is ezen a bolygón járnánk, hanem valami mesében, egy elvarázsolt vidéken a gonöosz sárkány előkertjében...
Az estét, éjszakát a helyi szabadtéri termálfürdőben töltöttük. A finnek kemények, mert százfokosra fűtik a szaunát. Na az izlandiak még keményebbek, ők ezt csinálják a termálfürdővel. Meleg, meleg, majd még melegebb, végül kiraknak egy táblát, hogy arra ne menj tovább, mert 100 fokos a víz :)
A forróság hullámokban érkezik, ilyenkor húúúú, meg íííííííí, meg szisszenés, meg Laci jótanácsa: húzzál rá hideget...
Gurzi Laciékkal bevonult a kemping egyik kiadó szobájába, így Laciéik is megismerkedhettek a dízelaggregátorral.
2010. június 28., hétfő
Geotermikus élményfürdő
Koránkelés, majd Laciékra frász hozás, akik húzták a lóbőrt a cirkuszos kocsiban. :)
Reggeli után elindultunk hegyi rallyra, majd elérkeztünk egy olyan helyre, amit csak Tolkien tud álmodni.
Hatalmas vörösesen csillogó márványszerű hegyek között egy folyton gőzölgő, fortyogó terület, ahol természetes forró és melegvíz tör a felszínre, így az arra járó fáradt turista, a fürdőből, gyakorlatilag dagonyázva tud gyönyörködni a tájban.
Hát mi ezt csináltuk, viszonylag hosszú időn keresztül, mert egyszerűen nem lehet elszakadni innen. Abszolút katarzis, összeállt minden, a jég és tűz konkrétan egymásra talált és mi meg élveztük ezt a csodálatos egyveleget. Megállt az idő, eggyé váltunk a természettel és emlékszem, hogy próbáltam megfejteni, vajon mennyit csúszik hegy oldalában a jégmező, míg mi ott élvezzük a melegvizet. Aztán persze továbbálltunk, visszafelé intettünk a kempingnek és visszajutottunk a 35-ös útra.
Az út innen egyre kietlenebb lett, végül teljesen sivár kősivatagba jutottunk. Az út múrvásból porosba váltott kisebb nagyobb kövekkel is akadályozva a továbbjutást.
Konkrétan holdbéli a táj. Annyira, hogy annó itt gyakorlatoztak az asztronauták is a holdraszállás előtt. Mondanom sem kell, hogy Balázs elemébe került, egyre vagányabb stílusban faragtuk le a kilómétereket. Különös utazókkal lehet itt találkozni. Voltak itt pl. bringások, akik előtt le a kalappal. De talán a legérdekesebb a menetrendszerinti 4x4-es magasépítésű buszjárat volt, ami vígan szelte a kilométereket, mintha nálunk legalábbis az M7-esen pöfékelne Fehérvár felé.
Aztán még egy furcsaság. A 35-ös úton egyszercsak feltünk egy kerítés, az úton keresztben pedig egy "csukd be magad után" kapu a semmi közepén. (Tudni kell, hogy ezeken a köveken sem növény, sem állat nem él meg, itt még birkák sincsenek)
Az ebédet Hveravellir-ben töltöttük (ismét egy geotermikus terület, nagyon védett, fortyogók, kénes kipárolgás és a többi), ami az utolsó állomásunk volt a sivatagban, majd kiértünk északra az 1-es útra. Hurrá :)
Északon az első utunk a Glaumbaer-i skanzenbe vezetett, majd tovább Akureyri városkába.
Akureyriben megnéztük a botanikus kertet, amiben az a legérdekesebb, hogy a 66-odik szélesség fölött van. Fotóztuk a lányokat.
A napot az istenek vizesésével zártuk, majd elkocsikáztunk egészen a mesés Myvatn tóig a kempingbe.
Reggeli után elindultunk hegyi rallyra, majd elérkeztünk egy olyan helyre, amit csak Tolkien tud álmodni.
Hatalmas vörösesen csillogó márványszerű hegyek között egy folyton gőzölgő, fortyogó terület, ahol természetes forró és melegvíz tör a felszínre, így az arra járó fáradt turista, a fürdőből, gyakorlatilag dagonyázva tud gyönyörködni a tájban.
Hát mi ezt csináltuk, viszonylag hosszú időn keresztül, mert egyszerűen nem lehet elszakadni innen. Abszolút katarzis, összeállt minden, a jég és tűz konkrétan egymásra talált és mi meg élveztük ezt a csodálatos egyveleget. Megállt az idő, eggyé váltunk a természettel és emlékszem, hogy próbáltam megfejteni, vajon mennyit csúszik hegy oldalában a jégmező, míg mi ott élvezzük a melegvizet. Aztán persze továbbálltunk, visszafelé intettünk a kempingnek és visszajutottunk a 35-ös útra.
Az út innen egyre kietlenebb lett, végül teljesen sivár kősivatagba jutottunk. Az út múrvásból porosba váltott kisebb nagyobb kövekkel is akadályozva a továbbjutást.
Konkrétan holdbéli a táj. Annyira, hogy annó itt gyakorlatoztak az asztronauták is a holdraszállás előtt. Mondanom sem kell, hogy Balázs elemébe került, egyre vagányabb stílusban faragtuk le a kilómétereket. Különös utazókkal lehet itt találkozni. Voltak itt pl. bringások, akik előtt le a kalappal. De talán a legérdekesebb a menetrendszerinti 4x4-es magasépítésű buszjárat volt, ami vígan szelte a kilométereket, mintha nálunk legalábbis az M7-esen pöfékelne Fehérvár felé.
Aztán még egy furcsaság. A 35-ös úton egyszercsak feltünk egy kerítés, az úton keresztben pedig egy "csukd be magad után" kapu a semmi közepén. (Tudni kell, hogy ezeken a köveken sem növény, sem állat nem él meg, itt még birkák sincsenek)
Az ebédet Hveravellir-ben töltöttük (ismét egy geotermikus terület, nagyon védett, fortyogók, kénes kipárolgás és a többi), ami az utolsó állomásunk volt a sivatagban, majd kiértünk északra az 1-es útra. Hurrá :)
Északon az első utunk a Glaumbaer-i skanzenbe vezetett, majd tovább Akureyri városkába.
Akureyriben megnéztük a botanikus kertet, amiben az a legérdekesebb, hogy a 66-odik szélesség fölött van. Fotóztuk a lányokat.
A napot az istenek vizesésével zártuk, majd elkocsikáztunk egészen a mesés Myvatn tóig a kempingbe.
2010. június 27., vasárnap
Kjölur kaland
Az éjszakáról... Gurzi asszem vetekszik egy dízelaggrgátorral, de nem baj, elég alkohol és fáradtság mellett végülis lehet aludni...
Geysir környéke: tulajdonképpen balatonfelvidéki táj. Minden második hegy Badacsony. Most már kezdjük sejteni, miért vulkanikus a Badacsony.
A Geysir felé útközben megálltunk kis túlzással golfozni, majd újult erővel belevetettük magunkat a Geysir és Strokkur és a többi fortyogó felderítésébe.
Kénes kipárolgás, kirobbanó kilövellés, így lehet jellemezni a területet. Hihetetlen természeti jelenség és konstatáljuk, hogy az izlandiak nem szednek érte belépőt sem. Természetesen fotóztunk egy csomót, nyugisan töltöttük az időt, vártunk a .... cuccunkra.
S lőn csoda, megjöttek a csomagok!!! A szokásos. Két siheder gyerek, aki se szó, se beszéd, behúzta a cuccost a Hotel Geysir recepciójára, aztán elhúzták a csíkot.
Magam sem értem miként, de begyúrtuk az összes cuccot a kocsiba és elindultunk a golden circle utolsó állomásához a Gullfoss vízeséshez.
Gullfoss persze gyönyörű, szakad le a víz két lépcsőben és ... millió túrista. Talán ezért, de próbáljuk rövidre fogni és mindegyikünk titkon már a belső vidék és a hegyek felé vágyódik. A vízesés talán azért marad emlékezezetes, mert frankón sikerült hülyét csinálni magunkból: itt is van webcam, így online telefonos támogatással, a legtöbb pozitúrában, de leginkább valami sziklák tetjén integetünk a nagy büdös semmibe és a túristák csak mosolyognak ránk. Na ezt négyszer játszottuk el, mire lett screenshot :)
Road 35, avagy Kjölur route...
Ha észak felé megy az ember két lehetősége van. Lehet az elsőrendű 1-es úton és lehet a sokkal vagányabb 35-ös múrvaúton és hegyvidéken át, keresztül a kősivatagon. Ránk a 35-ös út várt. Ezt az utat csak júniutól nyitják meg, télen túl dúrva a múrva... Hamar elérkeztünk a "szilárdburkolatú út vége" táblához és kezdődhetett a tereprallizás. Repesztettünk, vertük a port és mentünk a nagy semmi közepén.
Az első komolyabb kihívást egy impulzusszerű ötlet adta, egy letőrőben nézzük meg a Haga tavat (Hagavatn). Az első vízátfolyást simán vettük, majd kezdtük észlelni, hogy komoly problémálya van a szekérnek. Alapból nem 4x4-es, csak ott kapcsol be, ahol kell, akkor viszont kb. 1 percig bírja, majd jelez, hogy túlmelgedett a 4x4 és kikapcsolja, s így a legnehezebb szituban hagy cserben. :)
Kb. 20 perc komoly terepezés és a tó előtt jött a NAGY vízátfolyás, majd a túloldalon egy komolyabb hordalékos emelkedő. Na itt komolyan elgondolkodtunk. Pl. hogy mit fogunk csinálni a folyó közepén elakadva, miközben jön be ezerrel a víz. Szerencsére jöttek mások is, komolyabb gépekkel, meg olyannal is, mint a mienk. Aztán átült mind a komolyabb terepjáóba és a játékmasinát szépet leparkolták :) Rossz előjel. Semmi baj, újra átgondoltuk mit mondott Ludvik, összpontosítás, nekilódulás, majd majdnemátérés és frankón beragadás a folyóba. Sokat tanultunk: viszonylag sok áldogálás után sem jön be a víz. Frankó. Lényeges különbség van a városi - tehát semmire nem jó - terepjáró és az igazi terejáró között. A játékautó nem megy fel talán még a magasabb padkára sem. Tolatva is lehet folyóból menekülni, bár nem zabványos eljárás.
Na itt ismerkedtünk meg francia barátainkkal, akik Jeeppel jöttek, simán átmentek, integettek és mosolyogva továbbálltak.
Skálpanes... A következő letérő Skalpanes felé volt, ami az első igazi gleccserkirándulás reményével kecsegtetett. Kb. tíz perc alatt el is jutottunk az utolső menedékházhoz, ahonnan húsz perc sétával eljutottunk a jégmezőig, ami hol fehér, hol a hamutól feketéllő és kicsit olvadozó volt, de stabil, így egy nagyobb sétát tettünk rajta. Pozsi megpróbált elkötni pár hófutót, majd a raktrakot, de egyik sem sikerült. Talán jobb is így. Hihetetlen a jémező látványa és élménye, főleg nekünk, akik a 45-ik szélességi körön éljük le életünk jelentős részét.
Jól elment az idő, így innen az utunk Kerlingarfjöll hegység felé vezetett, ott is a kempingbe.
Hát itt több dolog is történt. Első főzés, ívás, francia párocska, naplemente, cirkuszos kocsi, párterápia, stb. Másnap nagyon fájt a fejem...
A lényeg, Greg és Orália ellátott minket instrukciókkal, hogy merre vannak a legszebb részek és a természetes melegvizes fürdő a hegyek ölelésében.
Ja éjjel 11-ig nyomták a fűrészgépet, nyíííííííííííííííííííííífa.
Geysir környéke: tulajdonképpen balatonfelvidéki táj. Minden második hegy Badacsony. Most már kezdjük sejteni, miért vulkanikus a Badacsony.
A Geysir felé útközben megálltunk kis túlzással golfozni, majd újult erővel belevetettük magunkat a Geysir és Strokkur és a többi fortyogó felderítésébe.
Kénes kipárolgás, kirobbanó kilövellés, így lehet jellemezni a területet. Hihetetlen természeti jelenség és konstatáljuk, hogy az izlandiak nem szednek érte belépőt sem. Természetesen fotóztunk egy csomót, nyugisan töltöttük az időt, vártunk a .... cuccunkra.
S lőn csoda, megjöttek a csomagok!!! A szokásos. Két siheder gyerek, aki se szó, se beszéd, behúzta a cuccost a Hotel Geysir recepciójára, aztán elhúzták a csíkot.
Magam sem értem miként, de begyúrtuk az összes cuccot a kocsiba és elindultunk a golden circle utolsó állomásához a Gullfoss vízeséshez.
Gullfoss persze gyönyörű, szakad le a víz két lépcsőben és ... millió túrista. Talán ezért, de próbáljuk rövidre fogni és mindegyikünk titkon már a belső vidék és a hegyek felé vágyódik. A vízesés talán azért marad emlékezezetes, mert frankón sikerült hülyét csinálni magunkból: itt is van webcam, így online telefonos támogatással, a legtöbb pozitúrában, de leginkább valami sziklák tetjén integetünk a nagy büdös semmibe és a túristák csak mosolyognak ránk. Na ezt négyszer játszottuk el, mire lett screenshot :)
Road 35, avagy Kjölur route...
Ha észak felé megy az ember két lehetősége van. Lehet az elsőrendű 1-es úton és lehet a sokkal vagányabb 35-ös múrvaúton és hegyvidéken át, keresztül a kősivatagon. Ránk a 35-ös út várt. Ezt az utat csak júniutól nyitják meg, télen túl dúrva a múrva... Hamar elérkeztünk a "szilárdburkolatú út vége" táblához és kezdődhetett a tereprallizás. Repesztettünk, vertük a port és mentünk a nagy semmi közepén.
Az első komolyabb kihívást egy impulzusszerű ötlet adta, egy letőrőben nézzük meg a Haga tavat (Hagavatn). Az első vízátfolyást simán vettük, majd kezdtük észlelni, hogy komoly problémálya van a szekérnek. Alapból nem 4x4-es, csak ott kapcsol be, ahol kell, akkor viszont kb. 1 percig bírja, majd jelez, hogy túlmelgedett a 4x4 és kikapcsolja, s így a legnehezebb szituban hagy cserben. :)
Kb. 20 perc komoly terepezés és a tó előtt jött a NAGY vízátfolyás, majd a túloldalon egy komolyabb hordalékos emelkedő. Na itt komolyan elgondolkodtunk. Pl. hogy mit fogunk csinálni a folyó közepén elakadva, miközben jön be ezerrel a víz. Szerencsére jöttek mások is, komolyabb gépekkel, meg olyannal is, mint a mienk. Aztán átült mind a komolyabb terepjáóba és a játékmasinát szépet leparkolták :) Rossz előjel. Semmi baj, újra átgondoltuk mit mondott Ludvik, összpontosítás, nekilódulás, majd majdnemátérés és frankón beragadás a folyóba. Sokat tanultunk: viszonylag sok áldogálás után sem jön be a víz. Frankó. Lényeges különbség van a városi - tehát semmire nem jó - terepjáró és az igazi terejáró között. A játékautó nem megy fel talán még a magasabb padkára sem. Tolatva is lehet folyóból menekülni, bár nem zabványos eljárás.
Na itt ismerkedtünk meg francia barátainkkal, akik Jeeppel jöttek, simán átmentek, integettek és mosolyogva továbbálltak.
Skálpanes... A következő letérő Skalpanes felé volt, ami az első igazi gleccserkirándulás reményével kecsegtetett. Kb. tíz perc alatt el is jutottunk az utolső menedékházhoz, ahonnan húsz perc sétával eljutottunk a jégmezőig, ami hol fehér, hol a hamutól feketéllő és kicsit olvadozó volt, de stabil, így egy nagyobb sétát tettünk rajta. Pozsi megpróbált elkötni pár hófutót, majd a raktrakot, de egyik sem sikerült. Talán jobb is így. Hihetetlen a jémező látványa és élménye, főleg nekünk, akik a 45-ik szélességi körön éljük le életünk jelentős részét.
Jól elment az idő, így innen az utunk Kerlingarfjöll hegység felé vezetett, ott is a kempingbe.
Hát itt több dolog is történt. Első főzés, ívás, francia párocska, naplemente, cirkuszos kocsi, párterápia, stb. Másnap nagyon fájt a fejem...
A lényeg, Greg és Orália ellátott minket instrukciókkal, hogy merre vannak a legszebb részek és a természetes melegvizes fürdő a hegyek ölelésében.
Ja éjjel 11-ig nyomták a fűrészgépet, nyíííííííííííííííííííííífa.
Trollok és elfek földje
Megjöttünk. Mondhatni, leszálltunk a Holdra, egy hatalmas lávamezőn landolt a gép...
Nem úgy a csomagjaink, amik Düsseldorfban maradtak. Egy ideig vicceltünk, milyen hülyén állnánk itt, a kínos csöndben, ha megállna a futószalag. Aztán ott álltunk a kínos csöndben, mikor megállt a futószalag. :)
Gyors ügyintézés és tax free sörvásárlás után megtaláltuk Ludvigot, aki átadta nekünk az álomgépet egy 4x4-es Ford Escape-et.
Aztán hamar rájöttünk, hogy itt az ennél sokkal nagyobb bigfoot-ok is hétköznapi bevásárlóautónak számítanak...
Nem sok gondolkodás után úgy határoztunk, hogy az első fél nap alatt letudjuk a golden circle nevezetességeit és Ludvig javaslatára nekivágunk az InnerLand-nak, ahol várnak ránk az elfek és a trollok.
Az első nap címszavakban:
Bevásárlás, már így sincs hely a kocsiban konstatálás, Gurzi mindenhol kajálás, madártámadás túlélése, legtörténelmibb NP megtekintése, Geysir és Strokkur (hatalmas a gejzír feeling, majd küldünk képeket), szálláskeresés és szundi, előtte persze koccintás az megérkezés és az első nap örömére.
Igen, egész éjjel világos van, de úgy rendesen. Időérzék kilőve.
Amit tanultunk: vedd komolyan a "szilárd útburkolat vége" táblát, nem véletlen rakták ki... Ja meg Ludvik kb. 8-szor elismételt instrukciója: ha folyón kell átkelni a kocsival, akkor nagyon lassan és picit folyással lefelé. Remélem nem rontjuk majd el. Valószínűleg ma meglátjuk. Net elvétve van, következő bejegyzés időpontja kétséges. Fényképeket küldünk majd, sokat csinálunk, csak kevés a jó ami visszaadja a látottakat.
Nem úgy a csomagjaink, amik Düsseldorfban maradtak. Egy ideig vicceltünk, milyen hülyén állnánk itt, a kínos csöndben, ha megállna a futószalag. Aztán ott álltunk a kínos csöndben, mikor megállt a futószalag. :)
Gyors ügyintézés és tax free sörvásárlás után megtaláltuk Ludvigot, aki átadta nekünk az álomgépet egy 4x4-es Ford Escape-et.
Aztán hamar rájöttünk, hogy itt az ennél sokkal nagyobb bigfoot-ok is hétköznapi bevásárlóautónak számítanak...
Nem sok gondolkodás után úgy határoztunk, hogy az első fél nap alatt letudjuk a golden circle nevezetességeit és Ludvig javaslatára nekivágunk az InnerLand-nak, ahol várnak ránk az elfek és a trollok.
Az első nap címszavakban:
Bevásárlás, már így sincs hely a kocsiban konstatálás, Gurzi mindenhol kajálás, madártámadás túlélése, legtörténelmibb NP megtekintése, Geysir és Strokkur (hatalmas a gejzír feeling, majd küldünk képeket), szálláskeresés és szundi, előtte persze koccintás az megérkezés és az első nap örömére.
Igen, egész éjjel világos van, de úgy rendesen. Időérzék kilőve.
Amit tanultunk: vedd komolyan a "szilárd útburkolat vége" táblát, nem véletlen rakták ki... Ja meg Ludvik kb. 8-szor elismételt instrukciója: ha folyón kell átkelni a kocsival, akkor nagyon lassan és picit folyással lefelé. Remélem nem rontjuk majd el. Valószínűleg ma meglátjuk. Net elvétve van, következő bejegyzés időpontja kétséges. Fényképeket küldünk majd, sokat csinálunk, csak kevés a jó ami visszaadja a látottakat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)